Tesztek, értékelések
Köszönjük Dzsimi! - HTC Touch 2 bemutató | Köszönjük Dzsimi! - HTC Touch 2 bemutató |
|
| Írta: pdatech | ||||
| 2009. október 07. 19:53 | ||||
|
Eleinte még nem értettem, hogy miért Touch2 névre keresztelte a HTC az új készülékét, hiszen a Touch véleményem szerint nem volt annyira jó készülék, hogy a nevet vissza kéne hozni a köztudatba. Ezután elgondolkoztam, mérlegeltem.
Ezen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a kezembe vettem az új HTC Touch készüléket, majd amikor bekapcsoltam, megvilágosodtam. A HTC valószínűleg az első modell előtt tiszteleg a Touch2-vel, talán újabb mérföldkőnek tekinti, ezért lesz az új Windows Mobile verzió is Touch. Az első nagy változást hozó Touch után a következő nagy változást jelentő modell talán ezért kapja éppen a Touch2 nevet a keresztségben. A Windows Mobile operációs rendszer frissítései természetesen elérhetők lesznek a Diamond2 és a Pro2 készülékekre is, de a Touch2 ezúttal talán másfajta újdonságértékkel bír. Ismét egy erős, a kor technológiai fejlettségének megfelelő, de nem átlagon felüli volumentermék kíván lenni. Nagyon vártam a WM 6.5 megjelenését, azt pontosan nem is tudnám megmondani, hogy miért, de teljesen felvillanyozott. Sajnos kicsi csalódást is keltett, mert a tesztkészülékünkön (mely egy tesztmodell, azaz nem a végleges dobozból kikerülő modell) még egy korábbi WM6.5 build-et leltem. Az interneten fellelhető legújabb designhoz képest a Start menü itt még felül van, a menügombok helyén még szöveges menüt találunk -olyanokat mint a WM 5-6-6.1 verzióknál- és a készülékben a TouchFLO 3D is még az alap 2.0-ás verzióval szerepel. Persze változtak a dolgok. Színesebb lett a kezelőfelület, a Wm6.5 menü is elérhető, ahol csak lehet nagyobb paneleket találunk, így a "ráncfelvarrott" Windows Mobile kezelhetősége jelentősen javult. A hivatalos bejelentésről itt olvashat KépekA képek forrása részben a korábbi Mobile-review teszt, részben saját képeink. Hogy jön ide Dzsimi?A készüléket ketten is teszteltük. Ezúttal egy barátunkat kértük fel arra, ossza meg velünk gondolatait. Több okunk is volt erre:
Felkerestem tehát Dzsimi barátomat és megmutattam neki a készüléket, majd megkértem, hogy használja 1-2 napot, tapasztalatait pedig szeretnénk leírni. A következőkben Dzsimi "windows mobile elkötelezettség és előélet nélküli" megállapításait fogom idézni. A megjegyzéseket pedig a saját Windows Mobile, és főként mint Diamond2 felhasználói tapasztalataimmal egészítem ki. Célom az, hogy fényt derítsek arra is, ár/érték arányban érdemesebb-e belevágni bárkinek az olcsóbb HTC Touch2 megvásárlásába? A HTC eddig csak csúcskategóriás Windows telefonokat épített, kíváncsi vagyok arra, egyáltalán ez a telefon rendelkezik-e olyan értékekkel, amitől tömegessé válhat.
KezelőfelületDzsimi észrevételeit dőlt betűs megjegyzéseimmel egészítettem ki:
HardverLássuk mit mondott Dzsimi a hardver képességeiről:
VideóEgyéb megjegyzésekAzt hiszem a fenti leírás elég teljes egy mindennapi Windows Mobile használaton nem edződött felhasználótól. A PDA funkciók teljes mértékben kiaknázhatók ezen a modellen is, de a TouchFLo kiegészítés segítségével a HTC által felkínált alapfunkciók kerülnek előtérbe. A készülék talán inkább azoknak ajánlható, akik szeretnék kihasználni a PDA funkciókat is, de nem akarnak sok pénzt költeni erre (A 300 EUR körüli induló ár eddig egyetlen HTC modellre sem volt jellemző).
Egyetlen szépséghibára viszont felhívnám a figyelmet: Tudni kell rólam, hogy ha megyek valahova, zenét hallgatok. Nagyon mélyen érintett a következő üzenet felbukkanása, amikor a hagyományos ExtUSB headsetet bedugtam a készülékbe: „The device doesn't support the USB headset. Please remove it." Addig rendben van, hogy a HTC is átállt a 3,5 mm-es headsetre, de a legutóbb megjelent Androidos HTC Hero esetében még mindkét "lyuk" használható volt. Nem kell aggódni, a dobozban mellékelve lesz a 3.5-ös jack headset, sőt zsebrevágva talán kényelmesebb is, mint a készülék alján lévő USB csatlakozó. Viszont dobhatjuk el a régi headseteket.
ÖsszegzésDzsiminek is, nekem is tetszett a készülék. Abban a helyzeti előnyben vagyok, hogy mindig tudok 1-1 készüléket tesztelni, ezért magamnak nem fogom megvenni, de akad a családban olyan személy, akinek kellemes karácsonyi meglepetés lesz. Sajnálom, hogy nem maradhat tovább nálam, ugyanis a rövi tesztperiódus alatt az egyetlen kivetnivalónak a szoftveres billentyűzet által elfoglalt sok helyet találtam. Ehhez viszont én is és Dzsimi is könnyen hozzászoktunk. VásárlásRENDSZERES PDAPLUS OLVASÓ? OLCSÓBBAN VÁSÁROLNA?E szakportál rendszeres olvasóinak vásárlási kedvezményeket biztosítunk! A készüléket bruttó 5000 Ft kedvezménnyel vásárolhatja meg, aki regisztrált fórumtag, és már legalább 20 értékes hozzászólással rendelkezik a PDAplus közösség oldalain. A KUPON ELSŐ FELE: PDAPT2 A KUPON MÁSODIK FELE: Keresse meg! Illessze egymás mellé a két kuponrészt, és máris olcsóbban vásárolthatja meg az első Windows Mobile 6.5-el érkező HTC telefont! Kuponjaink használatáról részletesebben itt olvashat! A szerzőről:
|
||||
| Eddig megtekintve 3787 alkalommal | ||||
Hozzászólok | ||||
Cikkajánló: ![]() | ||||
Itt érdemes kezdeni a nézelődést:
− Iphone tapasztalatok, kerdesek es valaszok.